2011. január 6., csütörtök

Takarékos sertéskaraj

Ebéd helyett vacsora lett, a szeletenkénti sütés helyett pedig az egybensütést választottam. Így alakult, pedig nem így terveztem.
Ma voltam boltban. De nem vettem csak vitamint, azaz narancsot és banánt. Olyan büszke vagyok magamra! És megint az itthon fellelhető hozzávalókból dolgoztam. Bár ismétlődnek az alapanyagok, de mindig más és más ízhatás születik.  Érdemes kísérletezni.



Nyersen és elősütve:




Hozzávalók:

kb. 70-80 dkg sertéskaraj (csont nélkül)
1 ek mustár
1 közepes fej lilahagyma
6-8 db zsályalevél
citrombors ízlés szerint

sütéshez 1 ek zsiradék


Elkészítés:

A húsról levágom a fehér, zsírosabb rész többségét, valamennyit azért hagyok rajta, hogy ízesebb legyen süléskor. Bevágom jobbról és balról, majd széthajtom, így egy nagy téglalapot kapok. Mindkét felületét megsózom alaposan. A belső oldalt megkenem mustárral. A lilahagymát lereszelem és egyenletesen rákenem a mustár rétegre. A zsályát felaprítom és szétszórom a hagymán, majd megszórom citromborssal. Feltekerem a rövidebb oldalánál fogva a húst, megkötözöm spárgával és kívülről is alaposan megszórom citromborssal.
Olvasztott zsíron, körös körül pirosra sütöm a tekercset, majd átteszem sütőzacskóba és bedugom a sütőbe. 210 fokon sütöm 15 percig légkeveréssel, majd lekapcsolom a légkeverést és még 15 percig sül. 4-5 mm-es szeleteket vágok belőle tálaláskor, a sütőzacskóban összegyűlt szafttal meglocsolom.
Hidegen is finom, ha marad belőle. Nálunk nem maradt. Nagyon sokféle kenceficével készíthető. Már van is egy ötletem, mert találtam valamit a fagyasztóban, legközelebb, egy új verziót hozok.



Készre sütve:


15 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, és szépek a fotók!

    VálaszTörlés
  2. Tyű, de nyálcsorgató! :D
    A második fotó pedig egyenesen csodás!
    Hű Thrini, odatetted ezt a bejegyzést! :)

    VálaszTörlés
  3. Tényleg szép fotó.
    Csodás lehetett a karaj.

    VálaszTörlés
  4. Klassz ötlet, akár felvágott helyett is. Hidegen jól szeletelhető? Én nem nagyon szeretem a sütőzacskót, annak hiányában mondjuk fólia alatt süssem?

    VálaszTörlés
  5. Óh, nem is gondoltam, hogy ennyire népszerű lesz ez a kis takarékos hús. :)

    Sajtkukac,
    nagyon szépen lehet szájmelegen :) és hidegen is vágni. Mondtam a fiúknak nehogy hozzá merjenek nyúlni, majd én vágom, mert ők biztos emberes, ujjnyi szeletekre szabdalták volna. Én 4-5 mm-esre vágtam, úgy olyan kis guszták voltak a karikák.
    Igen, felvágott helyett I. osztályú.
    Az ilyen jellegű húsokat, pl. a szűzpecsenyét is, mindig elősütöm egy kis zsiradékon, teflon serpenyőben, így megkapja az alapszínt, utána puhítom sütőzacsiban. Azért szeretem abban, mert nem lesz a sütő zsíros, az edényre sem ég rá a szaft. De ha Neked szimpatikusabb a fóliázás, nyugodtan sütheted úgy is. De én az elősütést nem hagynám ki, akkor kap egy réteget a hús külseje, és benne maradnak a finom ízek.
    Szerintem.... :)

    VálaszTörlés
  6. Hú, nagyon-nagyon guszta!
    És milyen szép az a kis fűszeres csigavonal benne!
    Biztos vagyok benne, hogy már elmúltak a rossz napok...boldog új évet kívánok!

    VálaszTörlés
  7. persze-persze, elősütés alap :-)
    ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  8. Thrini, ez nagyon guszta lett! Sokszor az egyszerűbb a nagyszerűbb! :)

    VálaszTörlés
  9. Milyen nagyon guszta! És mennyire szeretném :)

    VálaszTörlés